április 04, 2018

Egyetem vs való világ

Én mindig is tudtam, hogy az egyetem egy nagy buborék. Egy burok. Lehet, hogy részben pont ezért éreztem olyan jól magam abban az öt évben, és becsültem meg ennyire. Mert nem ment el a fülem mellett, mikor az egyik oktató azt ecsetelte, hogy milyen kiváltságos helyzet ez. Hogy mennyire védve vagyunk itt, és mekkora szabadságunk, mennyi szabadidőnk van. Én nem csak legyintettem mikor a felnőttek azt mondták addig örüljek míg csak iskolába kell járnom. Én nem akartam gyorsan felnőni, én szerettem tanulni. És szeretek ma is. 
Kicsit átverve, becsapva érzem magam, és kíváncsi vagyok, más is van-e így ezzel, mennyire egyetemes ez a hangulat, amiben mostanában hempergek. Hogy gyerekként - jó esetben - azt sulykolták belénk, hogy milyen ügyesek, szépek és okosak vagyunk. Különlegesek, akik bármit elérhetnek. És nálunk az egyetemen ezt csak tovább erősítették. Hogy menjünk, merjünk, csináljuk, igenis lehetséges minden, amit megálmodtunk.
Aztán, mint bármilyen szakasz végeztével (általános iskola, majd gimnázium) magunkra vagyunk utalva, egyedül hagynak minket. Esetleg egy ideig még kérdezősködnek, vagy te vagy az, aki visszajársz, de egy idő után, és általában elég rövid idő után, ezek a találkozások, beszélgetések, elkopnak. elmaradoznak. És már nem érdeklődnek felőled, pedig megígérték, hogy nincs szó végleges különválásról, és majd rendszeresen hírt adsz magadról. 
De már előtte is érezni lehet, hogy igenis elválásról van szó. És ez így is van rendjén, nem marad mindenki örökre az életünkben, a tanárok, mentorok, legyenek bármilyen meghatározóak, meg pláne nem. Jönnek az új osztályok, új hallgatók, és a régiek legtöbb esetben a feledés homályába merülnek.


Engem leginkább az zavar, hogy nagyjából semmilyen útmutatót nem kapunk a való élethez, az álmokról meg gyorsan kiderül, hogy egyáltalán nem olyan könnyű őket elérni. És a korábban hangoztatottakkal ellentétben nem fog mindenki kapkodni utánad, és végképp nem leszel kiváltságos pozícióban. Nem fogja semelyik főnök, munkatárs, munkáltató úgy érezni, hogy hálás, hogy te itt dolgozol.
Sőt, örülj ha jut valami munka, mert azt sem dobálják ám utánad. És akárhova kerülsz be, ott te leszel az új fiú vagy új lány, ahol neked kell teperni, bizonyítani. Minden áldott nap. Még akkor is, ha a kollégáid nem segítőkészek, sőt kibírhatatlanok. 

És az egyetemen, sőt már alsósként is megtanulsz egy csomó dolgot, elsajátítasz egy csomó ismeretet, csak éppen a lényeget nem. Hogy hogy viseld el a kudarcot, hogyan jöjj rá miben is vagy jó, hogyan állj ki magadért az életben. Pláne, ha utóbbi nem jön természetesen számodra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése