Post Top Ad

március 21, 2018

Az a bizonyos napi nyolc óra

Én valahogy úgy érzem 2018 a türelem éve lesz. Türelemmel viseltetni az iránt, hogy kialakuljon az életem itt Budapesten. Vagy akár máshol. Hogy kialakítsak esetleg egy baráti kört. És leginkább... hogy találjak egy munkát, amit ha nem is imádok, de legalább nem unalommal, félelemmel, ellenszenvvel viseltetek iránta.
Tudom, hogy nem lehet egyből a végpontra ugrani, és a folyamat is ugyanolyan fontos sőt. De nehéz, mert a türelem sosem volt az erősségem. És azért az sem mindegy, hogy jelen pillanatban hol és hogyan tölt el az ember napi nyolc órát. Márpedig egyenlőre nagyon nem ott és leginkább nagyon nem olyanokkal, ahol és akikkel szeretnék. 
Két begyepesedett vénkisasszonnyal ülök egy irodában, akik az esetek nagy részében levegőnek néznek és inkább elküldik a hibáimat emailben, minthogy megbeszéljék velem. Inkább rámutatnak egy könyvre, hogy olvassam el, minthogy elmagyarázzák. Nem tudok jól, de leginkább sehogy sem kijönni velük, és ennek több oka is van.

1. Pályakezdő vagyok
Nagyon sok dolgot nem értenek velem kapcsolatban, és az egyik ezek közül, hogy sosem volt munkahelyem, nekem minden új és érthetetlen, ami nekik adott esetben evidens. Hogyan kell ruhapénz számlát írni, hogy működik a nyomtató, bármi. Ráadásul el is költöztem egy teljesen új városba, amit még szintén szokni kell. Nincs összehasonlítási alapom, nem tudom minden alkalommal hogyan kell viselkedni, mit várnak el tőlem.

2. Introvertált vagyok
És ezt nehezíti, hogy félénk vagyok, és az ilyen ismeretlen helyzetekben mindig előjön a szorongásom. Ami igenis egy létező és komoly dolog, még ha kívülről nem is látható. Pedig nem így ugrottam neki, én lelkesen és pozitívan jöttem, de ezt már mind kiölték belőlem.
Persze az sem segít, hogy maga a téma is hidegen hagy és nem tudom magamat úgy csűrni-csavarni, hogy akarjam megtanulni. Pláne nem ilyen légkörben. Én vagyok sorozatban a harmadik, vagy negyedik ember itt, és annak ellenére, hogy milyen nehezen töltötték be ezt az állást, nem úgy néznek ki, mint akik nagyon meg akarnának tartani. Sőt szerintem már elkönyvelték, hogy én is elmegyek majd, és már alapból úgy álltak hozzám, hogy nem volt kedvük foglalkozni a betanításommal. Ott van, olvasd el, kész.  
És mióta rájöttem, hogy milyen kétszínű, negatív emberek, nem is akarok velük beszélgetni, nem is tudok, és végezetül nem is nagyon merek. Mert tudom, hogy aki mindenkit kivétel nélkül kibeszél a háta mögött, az engem is kibeszél, és ezzel a ténnyel a vállamon nem olyan jó bemenni reggelente, és kérdezni se tud hogyan az ember, mert már úgy érzi, hogy ezt neki tudni kéne, mert jó esetben egyszer elmagyarázták. Ha pedig valamit elront, rosszul néz, piros blúz van rajta vagy bármi, azt is kitárgyalják maguk között.

3. Egy másik generáció tagja vagyok
Én igenis úgy dolgozok, hogy közben zenét hallgatok, mert az irodai munka amúgy elég unalmas, pláne ha az embernek az a dolga, hogy mindenféle halálokot, meg betegséget kódoljon.  De nekik ez is baj, emiatt is pletykálkodtak a főnöknek. és igenis jobban tudok írásban kommunikálni, mint személyesen. Igenis tudom, hogy nekem kell lelkesedést mímelnem és tisztelettel lennem, de ez kétoldalú, és igenis számít, hogy állnak az emberhez.

Úgyhogy ez a helyzet most, ülök és nyelek, várom, hogy hivatalon belül legyen valami lehetőség, és legalább az alapvizsgát megszerezzem. Közben igyekszek egyfelől úgy tenni, mint akit érdekel az egész, másfelől elzárni magam a negatív energiáktól. Mert világéletemben jó tanuló, jó képességű voltam, és tudom, hogy nem vagyok buta, még akkor sem, ha valami nem megy azonnal vagy könnyen. Ezért nem hagyom, hogy türelmetlen, érzéketlen, besavanyodott vénlányok ezt hitessék el velem.





szerda, március 21, 2018 / by / 0 Comments

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Post Top Ad