szeptember 21, 2017

Paris mon amour - ötödik élménybeszámoló

Másnap az utunk Párizson kívülre vezetett. Tetszett, hogy az idegenvezetőnk a buszút során rengeteg infót és érdekességet mondott. Ahogy az is, hogy odafele nem az autópályán mentünk, így beleláthattunk kicsit a francia vidék világába. Hogy a kis falvakban ott sincs semmivel nagyobb gazdagság, mint Magyarországon. Az első megálló Chartres volt, egy mesés kis városka, ami olyan volt, mintha egy képeslapba csöppentünk volna. Annyira idilli és békés volt, hogy az idegenvezető szavaival élve, az embernek az jut eszébe, húsz évente fordul elő az is, hogy valakit felpofoznak. 


A katedrális nagyon szép volt belülről a magas oszlopaival és színes üvegablakaival. Érdekes volt látni a különböző oldalak közti eltérést, hogy mennyire máshogy néznek ki azok a falak, amiket már megtisztítottak az évszázados koromtól, mint azok amelyek még eredeti állapotban vannak. Olyan épületek között haladtunk, amelyeket mintha egy filmforgatásra készítettek volna, egyszerűen nem tűnt igazinak. Itt ettem továbbá az egész út során a legfinomabb ételt, egy szendvicset. Igen, ez nem gasztronómiai körút volt, leginkább ilyen jellegű falatokra volt idő, de ez engem nem zavart. Amit itt találtunk pita lapokból állt, közte csirkehússal, zöldséggel, tojással, majonézzel, és nagyon jó ízharmóniával rendelkezett ez egész. A szüleim ettek még pain au chocolat-ot is, ami szintén finom volt elmondásuk szerint.
Ha már kulináris élmények, nekem nem sok vásárlási kívánságom volt az úttal kapcsolatban, csak egy klisés, miniatűr tornyot és macaront szerettem volna. Nem tudom miért, de nagyon szeretem ezeket a kis színes, kívül ropogós, belül puha édességeket. Sokáig nem találtam jó áron, de Chambordban vettünk vagy hat darabot olcsón. Lehet, hogy olcsó húsnak híg a leve, de én itthon már ettem jobb macaront. Mondjuk croissant is. Volt amelyik remek volt, mint például a csokis vagy a pisztáciás, de sajnos volt olyan is, amelyik száraz volt kicsit. Ennek ellenére jól benasiztam belőle, ami sajnos egy jó kis gyomorfájást eredményezett, ugyanis újabban nem bírom a tojásos dolgokat, különösen a tojásfehérjét. És persze pont ilyenkor ragad az ember lánya egy hatalmas dugóba a visszaúton, így inkább bevettem egy hányinger csillapítót. 
Na vissza az utazásra, Chartres után jött a Blois-i kastély, ami egy nagyon furcsa épület ugyanis az oldalak különböző építészeti stílusban készültek. Személyes kedvencem a külső, reneszánsz lépcsősor. Itt is csak a legfontosabb dolgokról beszélt az idegenvezetőnk és már mentünk is tovább. Jött a Chambord-i kastély, amit állítólag maga Leonardo da Vinci tervezett, de hogy benne van a keze a dologban az nem lehet kétséges annak, aki már járt itt. Olyan ötletes megoldások fogadnak minden emeleten, amik valóban bravúrosak, ott van rögtön a dupla csigalépcső, amin úgy közlekedhetnek az emberek párhuzamosan, hogy sosem találkoznak egymással. Ahogy sétáltunk fel-alá simán eltévedtünk mi magunk is, annyi szoba és folyosó van, tiszta labirintus az egész. 
Kívülről pedig olyan a kastély, mintha a Disneyland-ben jártunk volna csakhogy ez igazi. Rengeteg kis tornya és a díszítése már-már szürreális hatást keltett, olyan volt, mintha a tervező álmodozva firkantgatott volna, "még ide egy tornyot, ide meg egy ablakot." Én először bevallom kicsit szkeptikus voltam a Loire völgyi kastélyokkal kapcsolatban, inkább töltöttem volna még több időt Párizsban, de utólag örülök neki, hogy ide is eljöttünk, mert még teljesebb és változatosabb lett általa ez egész út.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése