szeptember 28, 2017

Amikor a Balaton helyett másra vágyunk - avagy nyaralás a Velencei tavon

Ezen a nyáron az utazásra nem lehetett panasz, három helyre is eljutottam, abból kettő külföldi helyszín és az egyik egy régi, nagy álom beteljesülése volt. Ezek miatt az év legmelegebb évszakja csak úgy repült, és azon kaptam magam, hogy augusztus közepén járunk, ami egyúttal Velencét jelentette.

Szállás
A Hotel Juventusban szálltunk meg, amivel kapcsolatban eléggé felemásak az élményeim. Kellemes és hasznos (lenne), hogy vannak olyan szolgáltatások, mint a jakuzzi és a szauna, de hol működtek hol nem. A medence nem nagyon tud elromolni, azt használtuk is, csak az üvegajtókat nem nyitották ki, így körbe kellett menni az egész épületen, ha ki akartunk menni a partra, vagy vissza be. 
A pozitív oldalhoz tartozik a tény, hogy saját füves partszakaszuk van, amihez napágy és napernyő is jár, csak épp kevés. Ennek ellenére jó érzés volt ott pihenni és fürdeni, miután már kicsit elegünk lett a szabad strand nyüzsgéséből. Valamint lehet ingyen bérelni csónakot és volt még asztalitenisz, billiárd, csocsó. A negatív oldalt viszont tovább erősíti, hogy nem működött a szobámban a nagy villany, ellenben a légkondi állandóan bekapcsolt, akár akartam, akár nem.


Strand
Kellemes meglepetésként ért, hogy van homokos, kiépített strand is, napágyakkal, korzóval. Maga a víz is csak az elején kavicsos, utána teljesen jól el lehet benne pihenni, úszni. A nádasnál mélyebb a tó, így ott könnyebb az utóbbi tevékenységet művelni. Maga az éjszakai élet nem igazán létező dolog, így főleg családosoknak ideális ez a hely, valamint azoknak, akik nyugodt kikapcsolódásra vágynak.
A teraszon elfogyasztott reggeli a csöndes vízparti tájjal körülölelve, melyet csak madárneszek zavarnak meg, igazi felüdülés. Arra viszont készülni kell, hogy szép kártyát csak pár helyen fogadnak el, ezek közé tartozik a Korzó étterem, ahol ebből kifolyólag mi mindennap ebédeltünk, és ez át is vezet minket a következő pontra, az étkezésre.

Gasztronómia
Első nap, ahogy megérkeztünk, nem sokat keresgéltünk, az első szimpatikus helyen ettünk, ami egy olaszos étterem és pizzázó volt a korzón. A tonhalas penném ízletes volt, csak kissé drága. Árulnak itt fagyit is, elég ad hoc nyitva tartással, de finom, sorbetes fagyijaik is vannak.
Ha már desszertek, ha olyan szavakat látok, mint házi, kézműves egyből felcsillan a szemem, így kipróbáltam a Toscana café réteseit is. Az ár itt is magas volt a mennyiséghez képest, bár nekem pont megfelelő az adag. Kétfélét, a túrósat és a diós-szilvásat kóstoltam, mindkettő ízletes volt, tényleg érezni lehetett, hogy házi.
A hét további részében a már említett Korzó étterem és pizzéria szolgált ebédjein helyszínéül, amivel kapcsolatban megint csak kettős tapasztalataim vannak. Pizzát kétszer ettem és az nagyon jó minőségű volt, a többi ételnél viszont nagyon nem mindegy milyen napot, illetve milyen szakácsot fog ki az ember. Így jártam például a somlóival, amit kereszt szüleim nagyon dicsértek, majd az elkövetkező napokban köze nem volt desszertnek a somlóihoz. A cézár saláta ellenben ízletes és pont megfelelő adag volt.


Programok
Habár jó idő volt, és megengedhettük volna magunknak, hogy egész héten strandoljunk, szerettük volna felfedezni a környéket. Ebben a szellemben elmentünk például hajózni, ami erősen közepes élmény volt. Bár személy szerint élveztem a nádas természetének felfedezését, kissé unalmas volt a látvány. Nem úgy a velencebusz, amire mindenképpen érdemes időt szánni, ha erre jár az ember. Oda visz és ott rak le, ahol szeretnénk, és a sofőr személyében pedig egy kedves idegenvezető bácsit is kaptunk. Láttuk a tavat felülről, elnéztünk Vörösmarty házához és egyebek mellett körbejártuk a Katonai Emlékparkot Pákozdon. 

Összességében az egész hely olyan, mint a Balaton csak kicsiben, mindenképpen érdemes ide ellátogatni, ha az ember vízparti élményre vágyik, de a legnagyobb tavunk helyett valami újat szeretne kipróbálni. 

3 megjegyzés:

  1. Szép ez,már ha van rá pénze az embernek ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, bár lehet azért olcsóbban találni szállásokat, és a SZÉP kártya is sokat segít. :)

      Törlés