Post Top Ad

június 01, 2017

Tippek a jobb alvásért

Egyre többek küzdelek álmatlansággal, aminek egyik oka a stresszes életvitelünk. De ettől függetlenül is, mindenkinek lehetnek olyan időszakai, amikor az alvás egyszerűen nem úgy alakul, ahogy szeretnénk. Márpedig ha nem pihenjük ki magunkat, nap közben sem tudunk úgy teljesíteni, ahogy kellene, és az egészségünkre is kihatással van. Éppen ezért gondoltam össze gyűjtök pár egyszerű tippet, hogy jobb éjszakánk legyen.

1. A környezet
Nem mindegy mi van körülöttünk, mikor lefekszünk. A legjobb, ha egy sötét, csendes és megfelelő hőmérsékletű környezetet teremtünk magunknak. Olyan 16-19 fok ideális. Jó, ha az technikai kütyüket is száműzzük a hálóból, vagy legalábbis a közvetlen közelünkből. 

2. A kütyük
Ha már itt tartunk, kapcsoljuk ki a tv-t, laptopot, vagy bármit, amit használni szoktunk legalább fél órával elalvás előtt. A legjobb, ha ilyenkor egy könyvet veszünk magunkhoz, ami lenyugtat és szépen elálmosít. Az eszközmentesség már csak azért is jó, mert ezek kék fényt bocsájtanak ki magukból, ami nehezíti az elalvást. Ha mindenképpen használnunk kell a gépet, töltsük le a f.lux nevezetű programot, ahol beállíthatjuk mikor megy le nálunk a nap, és onnantól szűri a kék fényt.

3. Koffein
Azt tudjuk, hogy lefekvés előtt nem célszerű kólát vagy kávét magunkba önteni, de lehetőleg már délután kettő után is mellőzzük ezeket, hogy ki tudjanak ürülni a szervezetünkből. 



4. Csak alvás
Az ágyat csak alvásra használjuk, ne dolgozzunk vagy fetrengjünk benne egész nap, mert kimutatták, hogy ez rosszabb alváshoz vezet. Sőt a legjobb, ha be is ágyazunk, vagy leterítjük egy pléddel. 

5. Előkészület
Egy kellemes zuhany vagy fürdő jót tesz a léleknek és felkészít minket az alvásra. Utána szépen lassan lehűl a hőmérsékletünk és ez segíti az elalvást, de vigyázzunk, ne legyen túl forró a tusolás, mert azzal pont a fordított hatást érjük el.

6. Öltözet
Hasonló módon rákészíthetjük az agyunkat az elalvásra, ha átöltözünk egy pizsamába, amik kényelmesek, jó érzés őket viselni, legyen szó akár egy sima pólóról is, de legyenek olyanok, amiket nem viselünk máshova, csak az ágyban.

7. A test felkészítése
Rólam révén szó nyilván nem maradhat ki a listából egy kis jóga, vannak kifejetetten elalvás előtti, akár ágyban is végezhető gyakorlatok. Hasonló célt szolgál a meditáció, ha lecsendesítjük a légzésünket és gondolatainkat sokkal gyorsabban jön álom a szemünkre. 

8. Az érzékek
A kamilla és a levendula köztudottan jó hatással van az idegekre, igyunk ilyen teát, vagy használjunk illóolajat. Nekem személy szerint ilyen kis tasakban van szárított levendula az ágyam felett. 

9. Hála
A hála és a pozitív dolgok észrevételének gyakorlása bármikor hasznos, és ha lefekvés előtt írjuk össze a jó történéseket, és azokat, amikért hálásak vagyunk, az egy jó lezárása a napnak, és így jó hangulatban bújhatunk ágyba.




csütörtök, június 01, 2017 / by / 0 Comments

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Post Top Ad