február 08, 2017

Századfordulós utazás az érzelmek hullámvasútján [spoileres]

Én valahogy éreztem, hogy ez a könyv ki fog borítani, na de hogy ennyire?? Érzelmileg ennyire sosem bonyolódtam bele egy történetbe sem, senkivel sem tudtam úgy azonosulni, mint Milivel, soha egyik könyves párosítás sem izgatott még annyira, mint a báró és Mili. (Ők az én könyves #OTP-m) Épp ezért akadtam ki nagyon, és facsarodik a szívem már vagy egy órája…. Nem igazán tudok értelmes gondolatokat összefűzni, de annyi biztos, hogy jól tettem, hogy a szüleimmel eldugattam a kötetet, míg le nem tudtam a nyelvvizsgát, mert az biztos, hogy ilyen változatlan színvonal, izgalmak és érzelmi hullámvasút mellett nem tudtam volna a tanulásra, vagy bármi másra koncentrálni. Imádom a nyelvezetét, a szereplőket, a hangulatát, de ez a vég te jó ég…. Én ezen nem tudok túllépni…. Hosszú hetekig fog még kattogni az agyam annyi szent. (Például azon, hogy jajj nehogy szerelmi háromszög legyen a dologból légyszi ne…)
Ez volt az én nem túl koherens értékelésem az Ambrózy báró esetei sorozat legújabb kötetéről. És azóta sem tudok sokkal értelmesebb gondolatokat kinyögni, annyira kikészített érzelmileg ez a könyv. Mégis muszáj kiadnom magamból, mert szerintem életem legkedvesebb olvasmányáról van szó, amit viszont körülöttem senki nem olvas. 
Egész évben vártam rá, mikor végre megjelent mégis félre kellett kicsit tennem a nyelvvizsga miatt. Mondanám, hogy ha tudom mi a vége meg se veszem addig, amíg a következő meg nem jelenik, de ez elképzelhetetlen, úgyis győzött volna a kíváncsiságom. 
Az 'Ármány és kézfogó' változatlanul hozza a megszokott színvonalat, egyből belecsöppentem a világba a hiteles korrajznak és a bravúros fogalmazásnak köszönhetően. Ilyenkor mindig elindulok egy utazásra a korabeli fővárosba, és alig bírom letenni a könyvet. Ha pedig sajnálatos módon vége van, szinte fáj kiszakadni ebből a világból. 
Ez most sem volt másképp, nagyszerűen van felépítve ez a rész is, többször is megkönnyeztem vagy épp nevettem rajta. Ahogy már fent is írtam sokat jelent nekem ez a könyvsorozat, ezért is örültem, mikor anyukám elkotyogta nekem, hogy az a vége, hogy 'Folytatása következik...' Minden más spoilert ügyesen elkerültem így aztán jól ledöbbentem a legvégén. Akkora függővéget kaptunk ugyanis, hogy a fal adja a másikat. 
Nagyon szeretném, hogy a Mili és a báró összejöjjenek, ezt sosem titkoltam, sőt családi körben hangoztatom is eleget. Az, hogy ebben a részben nem igazán volt romantikus jelenet (kettő pillanattól eltekintve) még nem is zavart volna, de az, hogy Emmával és a báróval kapcsolatban, mint pár, viszont voltak utalások, nekem nem jött be. Alapból szegény Emmát nem tudom megkedvelni, még az első könyvben álltunk egymáshoz a legközelebb, de azóta egyre indifferensebb vagyok irányába. Azokat a részeket, mikor az ő szemszöge volt soron, számomra csak Márika mentette meg.
Aki olyan szórakoztató karakter, hogy többször hangosan nevettem a beszólásain. Végig azt hittem, hogy a végén megfog halni, ha már Emma élete újra egyenesbe jön, ezért sem hatódtam meg valószínűleg, mikor beigazolódni hittem gyanúmat. Ám örülök, hogy mégsem így történt, az ő mondatai a legzseniálisabbak az egész könyvben. És persze ott van még Agáta mama, Renée, Fecska és Róza asszony, akik mind-mind remek, erős és kompetens női karakterek.
Ennek a feminista énem nagyon örült, ritka ennyi inspiráló női szereplő egy történetben. Annak viszont már annyira nem, hogy míg Mili érzelmeiről sokszor szó volt, konkrétan ki volt mondva az a bizonyos dolog, nem is egyszer, addig a báró részéről semmi, sőt csak arról volt szó, hogy Emmával miért illenének össze, meg hogy milyen jó férfi. Persze értem én, hogy miért kellett így, de akkor sem örültem neki.
Visszatérve a szereplők szuperek, nem lehet rájuk panasz, ahogy a történetre sem, szerintem jó lezárást kapott a dolog, és voltak benne fordulatok is, ahogy kell. Csak úgy faltam a lapokat, totálisan sikertelenül próbálgatva közben mégis kihúzni az olvasást. 
Az viszont aggaszt, hogy nehogy Emmával jöjjön össze Richárd. Végletekig elfogult vagyok ez tény, de akkor is úgy gondolom, hogy Milivel illenek össze, és egészítik ki egymást. És három (és fél) kötet után csak nem erre megyünk, de ki tudja. Mikor becsuktam a könyvet, még sokáig gondolkoztam éjszaka, hogy melyik válasz mellett milyen érvek szólnak, és szinte kétségbe ejt mennyit kell várni megint a folytatásra. A szerelmi háromszögek már régóta elcsépelt klisék, aminek itt azért sem örülnék, mert testvérekről van szó. 
Összességében nem okozott csalódást ez a könyv, bár a vége egyszerűen gonosz, biztos, hogy sokáig nem hagy még nyugodni, és félek, hogy nem következik be a negyedik részben az, amit annyira szeretnék. Mindenesetre az 'Ármány és kézfogó' újfent egy csodás utazás volt, amin érződik az alapos kutató munka, sajnáltam, hogy vége van, pedig azt is éreztem, hogy bizonyos részek fölöslegesek voltak.
Végezetül egy playlisttel búcsúznék, amit érzelmi rehabom alatt állítottam össze és a number one könyves párosom ihlette: LINK







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése