Post Top Ad

február 01, 2017

Amikor a fitspiration visszaüt

Az utóbbi időben látványosan idegesebb lettem, túl sok volt a teendő, és idegesített a gondolat, hogy mi lesz ha valamivel megcsúszok. Mondjuk a diplomával. Valószínűleg ezért is vetítettem ki ezt a problémát másra is. Például oktalanul szigorú voltam magammal az egészséges életmódot tekintve. Az év vége nekem mindig is trükkös időszak volt. Ilyenkor kijön egy csomó újfajta csoki meg szaloncukor, és édesszájúként (plusz csokipapír gyűjtőként - már van vagy 500 különböző), igen nehéz ilyenkor mértéket tartani. És akkor még nem is adtam hozzá ehhez a képlethez a stresszes időszakot. 
Egyre csak rakódtak ezek a dolgok, míg már nem tudtam figyelmen kívül hagyni. És így rájöttem, hogy olyanokért volt bűntudatom, ami miatt nem is kellett volna. Hiszen alapjában véve helyesen étkeztem és jógára is jártam. Persze néha ettem nasit is, de napi egyszer vetemedtem csak édesre. És ekkor rájöttem, hogy egy másik tényező is okolható a megnövekedett és kissé szükségtelen lelkiismeretért, a social media. Mert hiszen az instagramon sosem látjuk a negatív oldalt, csak a jót, a célt, az álmot, a kiszínezett és idealizált életeket. Ha tisztában vagyunk ezzel, nincs is gond, de ha túl sok időt töltünk böngészéssel, még így is elér minket a negatív hatása. 
Pedig a hullámzó eredmény természetes, nem lehet mindig a toppon lenni, pláne egy olyan vitaminhiányos időszakban, mint a november és a december, ahol szokni kell a megváltozott időjárást. Emellett hajtás van, vizsgák, és ilyenkor igenis vissza lehet venni egy kicsit.
Így azon sem lepődtem meg annyira, hogy egyik héten nem volt kedvem jógára menni. Úgy éreztem nincs semmi erőm, de azt is tudtam, hogy rajtam áll a döntés, össze tudom szedni magam. És tényleg erőt vettem magamon, mert tudtam, hogy utána jobban fogom érezni magam. És bár már abba belefáradtam, hogy odaértem, tényleg így lett, eltűnt a fáradtság, és büszke is voltam magamra, hogy belevágtam. A lényeg, hogy hallgassunk a testünkre, az úgyis megsúgja mire van szüksége, pihenésre, vagy pörgésre, édesre, vagy salátára. 







szerda, február 01, 2017 / by / 0 Comments

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Post Top Ad