november 17, 2016

Félelem és reszketés halloweenkor - avagy egy szorongó lány érzései



Annak aki nem szenved úgynevezett social anxiety-ben, amire magyar szót hirtelen nem is tudok, az nem tudja milyen érzés. Persze ez minden mentális betegségre és úgy általában élethelyzetre igaz, sosem tudjuk teljesen átérezni. A szociális fóbia, vagy társasági szorongás egy olyan jelenség, amitől már egy ideje szenvedek, de érthető okokból nem szeretek róla beszélni. Nem tudom pontosan hogyan kezdődött, de arra emlékszem, hogy egy betegség után még sokáig attól féltem, hogy rosszul leszek a buszon, vagy órán. Ezek a félelmek teljesen irracionálisak, de tényleges tüneteket produkáltam, olyan szépen belelovaltam magam. És persze a negatív bulis tapasztalatok sem segítettek. Viszont ennek ellenére eldöntöttem, hogy nem ez fogja meghatározni az életemet, és igenis fölé tudok emelkedni a dolognak. 
Egyik héten elhívtak egy halloween-i buliba. Amire ugyan rábólintottam, de akkor nem voltam még biztos benne, hogy elmegyek, annak ellenére, hogy ritkán hívnak el, és akkor még finoman fogalmaztam. Csakhogy ez a szorongás, ez olyan kis rendes, hogy elkezd olyan dolgokat suttogni, hogy valójában nem is akarják, hogy elmenj, csak udvariasak voltak és így tovább. Még egy rákérdezés kellett ahhoz, hogy tényleg eldöntsem, hogy megyek, de akkor is csak úgy, hogy jött még egy ember, akit ismertem, mert egyedül nem mertem volna.
Ám az eseményig még több, mint egy hét hátravolt, így kezdetét vehette az idegeskedés. A különböző lehetséges végkimenetelek végigjátszása fejben, minden részlet kidolgozása. Nem csoda, ha megkérdeztem magamtól, hogy kell-e egyáltalán ez nekem, megéri-e. De azt is tudtam, hogy igen, mert ilyen tapasztalatok igenis kellenek, és bele kell vágni, mert ha sosem lépek ki a komfortzónámból, ott maradok, és aztán egyszer csak azt veszem észre, hogy egy nagy üresség vesz körül. 
Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy az aggodalmaim alaptalanok, de ettől függetlenül előjönnek. Viszont ha már tudatosítani tudom magamban, hogy megalapozatlanok, akkor már azt is eltudom mondani, hogy nincs mitől félni. Többnyire. Mert a társasági szorongóknak ez sosem csak a felhőtlen bulizásról szól, sőt néha megkönnyebbülés a tudat, hogy igen mindjárt túl leszünk rajta, mintha csak egy foghúzásra ülnénk be. 
A nevezetes buli egyébként elég rossz volt, mert csoporttársammal nem ismertük az emberek 99%-át, és persze mindenki egyből klikkesedett. Valaki mondta, hogy vegyüljünk. De hogy? Ez nem olyan egyszerű, nem tudok csak úgy odamenni egy ismeretlenhez. Ez ténylegesen képtelenségnek érződik. Szóval egy kialakult társaságba nem lehet csak úgy beilleszkedni, eléggé magunkra voltunk hagyva, kellett volna egy ember, aki bevezet, bemutat vagy valami. Persze jött oda egy-két ember, de inkább csak olyan kik ezek a csudabogarak módon. Akik ráadásul még nem is isznak.
Na ez a másik dolog. Nekem soha senki nem tudta értelmesen elmagyarázni miért jó, ha seggrészek vagyunk, hányunk a vodkanarancstól, és hogy miért csak így lehet bulizni. Én ezt tényleg nem értem. És azt is megtudtam, hogy nem vagyok egyedül, mert a lány, akivel voltam szintén így vélekedett, és mindketten éreztük már magunkat nagyon jól pia nélkül is. Úgyhogy köszönöm, nem kell erőszakoskodni, hogy gyere már, de igyál már, de tényleg, csak egy kicsit stb. Merthogy ez volt, és éppen ezért döntöttünk úgy, hogy lépünk. Mert még mindig nem tudják elfogadni, hogy a nem az nem, és nem szereti mindenki a szeszt. 
Összességében örülök, hogy elmentem, már csak azért is, mert volt egy srác, aki akart tőlem valakit. És hiába vagyok foglalt, a női hiúságomnak ez jót tett. De ez csak egy kicsiny része, leginkább azért tekintettem vissza mégis pozitívan az estére, mert leküzdöttem a démonjaimat, belevágtam, igent mondtam a nagy és rémisztő ismeretlenre. Ami tényleg nyomasztó volt egy idő után, ahogy jöttek az emberek, akiket még mindig nem ismertünk, ám legalább arra is rájöttem, hogy nem vagyok egyedül, más is kirekesztve érezte magát, más is küzd olyan dolgokkal, mint én. Ez nekem új élmény volt, eddig mindig magányosnak éreztem magam, legalábbis ebből a szempontból. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése