május 19, 2016

Néha jó, ha a dolgok felpörögnek II.

Ha izgulok, akkor én rendesen izgulok. Egyik este fájt a gyomrom és már attól féltem, hogy lebetegedem és nem tudok elmenni. Mindenféle szcenáriót végigjátszottam a fejemben, aztán rájöttem, hogy semmi értelme ennek a félelemnek, mert legfeljebb mi történik? Rosszul érzem magam, és eljövök, ami nem bonyolult, mert kollégista vagyok. És egyébként sem vagyok már az a gimis lány, aki könnyen depresszióba zuhant, már jobban el tudok lenni másokkal. Persze ettől függetlenül alig vártam, hogy eljöjjön a nap, mert a bizonytalanság és a várakozás a legrosszabb. 
Órák után próbáltam ledőlni, ami nálam persze nem működik, kb. 100 alkalomból egyszer ha tudok aludni nap közben. A készülődés szokás szerint hektikus volt, de sikerült, barátom pedig odáig volt milyen gyönyörűen nézek ki. Bár nem vele mentem, az este folyamán többször is összefutottunk. Voltak olyan megjegyzései, hogy miért nem mutattam be a többieknek, de én egyszerűen elfelejtettem. Annyira nincs tapasztalatom az ilyenekben, minden társas szituáció kínos nekem, pláne ha először találkozom a helyzettel.
Mivel éppen olyan napom volt, inkább fájdalomcsillapítóval indultam neki az éjszakának, mert nem akartam azon kattogni, hogy mikor fogok elkezdeni görcsölni. Így nem ittam egyáltalán, de én ezt nem is bántam, így is jól éreztem magam szerencsére. Egyik csoporttársam viszont eléggé kész volt, és a többiek észrevették, hogy én vele együtt hangoskodom, poénkodok, vagyis hogy milyen jól tudok részeget játszani. Nekem ez az egész fel sem tűnt, csak mentem a hangulattal, de tény, hogy volt már olyan, hogy inkább piásnak tettettem magam, csak hagyjanak békén. 
Voltak unalmas részek, mikor csak vártuk, hogy történjen valami, jobban örülnék neki, ha ma is olyanok lennének a bulik, mint szüleim idejében, hogy tíz órakor, nem pedig éjfélkor kezdődik az élet. Az este csúcspontja egyértelműen a Brains koncert volt, ez is érdekelt egyedül a programból. Igaz, ekkorra már egyik csoporttársam és barátja kidőlt a piamennyiségtől,a másik meg elment, mert nem tetszett neki a zene, vagy nem tudom. Mindenesetre, ketten az egyik lánnyal jól éreztük magunkat, igazi fesztivál hangulat volt, remek volt, táncoltam, élveztem a zenét, a pillanatot, az egészet. Feloldódtam a zenében, kellett már egy ilyen élmény, és pont ettől jött elő megint az az érzés, hogy de jó lenne, ha lennének barátaim, akikkel tudok ilyenekre menni... Utána még mentünk discos részre meg ide-oda, de éreztem, hogy ez már nem lesz olyan jó, és a csúcson kell abbahagyni, úgyhogy mi mentünk is.


Csakhogy mivel az én bioritmusom eléggé be van betonozva, az agyam és a testem egész éjszaka és másnap sem tudta hol van, alig tudtam aludni. Ezzel nem is lett volna semmi baj, csakhogy másnap előadásom volt, amihez kb. annyi kedvem volt, mint sarat lapátolni. Ám mivel az az egy szem társam aki még jött, szintén előadott, rám már nem is került sor. Szó volt róla, hogy menjünk a következő két nap is, de én éreztem, hogy akkor tényleg leterhelném a szervezetemet, és egyébként sem volt úgy eltervezve, mint az első nap. Nem tudom, hogy mindenki így van-e vele, de biztos; hogy amikor van egy jó este, utána az ember fel van dobódva, és még menne, nyomatná, de éreztem, hogy pihennem kell, még egy éjszakát nem bírnék ki. Csak akkor is ott motoszkált a fejemben az a gondolat, hogy kimaradok valamiből, még akkor is ha tudom, hogy ez nem igaz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése