január 20, 2016

Halálparancs értékelés

Kicsit bevallom azt vártam a könyvel kapcsolatban, hogy mikor érek a végére. Ez egyrészt annak volt köszönhető, hogy nekem sok volt benne a borzalom, a Buggyantak, a szenvedés stb. Úgy éreztem ezek végtelen sorozata volt a könyv, és nem volt semmi feloldozás, egy két nevetés, vagy vicc, de nem igazán. Még álmaimba is befészkelte magát a dolog, mert azt volt benne, hogy eljött a világvége, hasonlóan a történethez, és vadul dobogó szívvel ébredtem, úgyhogy nem volt kellemes élmény.
Egyébként ha már itt tartunk, a visszaemlékezések jók voltak, hogy hogyan is jött el a világvége, ezek tetszettek, annak ellenére, hogy ezeket volt a legnehezebb olvasni számomra. Végig csak menekülnek, küzdelek az elborult agyúakkal, úgyhogy történet szempontjából nem túl változatos a könyv, mindig vártam, hogy mikor jön valami fordulat, valami új információ, de kb. csak a végén volt igazi fordulat.
Még mindig izgalmasan ír Dashner, ezt nem veszem el tőle. A szereplőket kedveltem, leginkább Alec-et, ő volt a legérdekesebb, de Mark gondolatai és változásai is tetszettek. Ami a fordulatot illeti a végén, én nem jöttem rá egyből, sőt csak az utolsó fejezetben esett le a dolog, te tetszett a befejezés, ez az egyetlen igazi pozitív dolog számomra. Mert kicsit olyan érzésem volt, hogy csak húzzuk - nyúzzuk az egészet, mert sikeres lett, és akkor írjunk még gyorsan három könyvet. Nem csak ezzel van itt, több helyen is találkoztam már ezzel sajnos. Vagy épp azzal, hogy van egy jó alapötlet, csak nincs jól végiggondolva, nincs meg a vége.
Kíváncsi vagyok mi lesz a folytatásban, hiszen azt írták trilógia első kötetéről van szó. Összességében egyáltalán nem lett kedvencem a könyv, jó volt újraélni kicsit a világot, a hangulatot, de nem volt jól vezetve az egész, nem volt íve az egésznek, egybefolyt és nem voltak meg a pontok. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése