október 27, 2015

A váratlan önvizsgálat ideje II.


Hiába néztem mélyen magamba, és elmélkedtem lefekvéskor is az ágyban, csak arra tudtam jutni, hogy a múltam egy-két fájó pontja ütötte fel fejét, valamint a tény, hogy nincsenek barátaim. Nem is nagyon volt. Volt, amikor azt hittem igen, de utóbb kiderült, hogy nagyon nem. Tisztában vagyok vele, hogy semmi okom az elégedetlenségre, hiszen van egy szerető családom és egy szerelmem, de azért vannak témák, amikről egyikükkel sem beszélhetek, plusz alkalomadtán jó lenne valakivel programokra menni és lelkizni.Mikor barátom megjelent próbáltam könnyednek tűnni, de egyből levette, hogy valami nem oké, és akkor sor került az aznapi második sírásra, akkor már tényleg csak azért, mert meg nem történtté akartam tenni a dolgot, és féltem, hogy mindenki gyengének gondol. Depressziósnak, akinek ki tudja milyen problémái vannak, de közben tényleg nem volt semmi eget rengető.
Az lehetett még a dologban, hogy hiába nyíltam meg és változtam sokat a gimi óta valahogy mindig a perifériára kerülök, ami persze nem zavar, mert nem szeretek a figyelem középpontjában lenni, mint az ebből az esetből is kiderült. De ettől függetlenül rossz érzés, hogy minden közösségben úgy érzem egy idő után (nem rögtön), hogy én számítok a legkevésbé. Ezek nem is voltam bennem így konkrétan, gondolat szintjén, mikor megtörtént az indicens, de valószínűleg ezek az érzések lehettek az okozói.
Lehet csak az volt a bajom, hogy abba hagytam a részletes és személyes naplóírást, nem tudom, de nem is akartam vele foglalkozni. Annak viszont nem örültem, hogy két csoporttársam elhívta tanárnőt a "csapatépítő" összejövetelünkre. Egyébként is úgy vagyok vele, hogy annak inkább rólunk kellene szólnia, és órán se nagyon merünk megszólalni. Plusz az is közrejátszott, hogy igen  bevallom, kerülni akartam tanárt, mert még mindig cikinek éreztem kicsit a dolgot, és nem akartam, hogy bárki is más szemmel nézzem rám. Ami sajnos szerintem elkerülhetetlen, mert másnap is olyan érzésem volt, hogy mást látok a szemekben, és mintha azt várnák, hogy mikor bőgök megint. De lehet, hogy csak én képzeltem. Mindenesetre tényleg nem akarok foglalkozni vele, és magamhoz képest tényleg elég gyorsan túltettem magam a dolgon. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése