november 08, 2018

18 éve tartó történetem az önkárosító magatartással

csütörtök, november 08, 2018 0
Múltkorában egy igen személyes és érzékeny témáról írtam, ami arról az időszakról szólt, amikor az étkezés nem örömöt, hanem sok agyalást és problémát jelentett. Még ma is elcsípem magamban az olyan gondolatokat, érzéseket, mint hogy vékonyan vagyok csinos, nem szabad egy kilót se híznom, de tudom, hogy ez nem igaz és ezek nem az én gondolataim. (Azt a bejegyzést egyébként ITT érhetitek el.) Mivel az a posztom pozitív visszajelzéseket kapott, ezért úgy döntöttem beszámolok egy másik, még mélyebben bennem élő és nehéz életszakaszról, vagyis pontosabban egy nagyon rossz szokásról.
Óvodában és kisgyerekként nagyon aktív, cserfes leányzó voltam, aki imádott a középpontban lenni. Aztán bekerültem iskolába, és ott az ellentétembe fordultam át, befele forduló és félénk lettem, pszichoanalitikusok biztosan jól elmazsolázgatnának milyen trauma ért engem akkoriban. Amit én tudok önmagamra reflektálva, hogy kicsit megszeppentem a ténytől, hogy nem én vagyok a világ közepe, nehezen találtam a helyemet, és persze kisebb csúfolódások is értek, mint ahogy szerintem sajnos mindenkit. És emellett újfajta kihívásokkal kellett szembenézni, dolgozatok, magatartáspont, jegyek.
Ekkoriban kezdtem el rágni a körmömet, volt hogy a véres szintig is eljutottam, viszont nyáron mindig sikerült leszokni róla, innen tudtam, hogy ez valószínűleg a stresszel illetve a szülőktől való leválás miatt lehetett. Annyira a részemmé vált, hogy teljesen megszoktam, észre sem vettem, és csak később, a tinédzserkor küszöbén kezdett egy kicsit zavarni, de még akkor sem annyira, hogy igazán megpróbáljak leszokni. Persze szüleim megfeddtek, próbálkoztam lakkal, de hosszabb távon semmi sem működött.


Igazából párkapcsolatok terén biztosan, de lehet más szempontból is későn érő típus vagyok, és a randizáskor, illetve egyetemen kezdett el igazán piszkálni a dolog. Ekkor már unalomból is csináltam, mindig le kellett kötni valamivel a kezeimet, hogy babráljak. Kisebb sikereset értem el, aztán már szépen megnőtt és úgyis maradt. De azt vettem észre, hogy ekkor, mint egy jó függő átment másra a dolog. Elkezdtem harapdálni a számat, illetve legelőször a körmöm körüli bőrt, ami bár kevésbé látványos és visszatetsző, még mindig nem az ideális állapot. 
Sok magamba nézés után sem tudok egy konkrét okot mondani, csak annyit hogy szorongósabb típus vagyok, ami az egyik legrosszabb érzés, ami csak létezik, mert nincs konkrét háttere, indoka, csak egy fokozatosan a háttérben megbúvó feszültségi állapot. Piszkáltam a fejbőrömet is, és ami a legtöbb veszekedést okozta szüleimmel az az, amikor az arcomat, és a bőrömet kapartam meg dörzsöltem. 
Ezek a cselekvések annyira öntudatlanul törnek elő, és még ha tudom is hogy nem kéne, és rosszabb lesz, egyrészt instant stresszoldás, másrészt valamiért úgy gondolom, hogy igenis jobb lesz. Mert mondjuk ha lemarok egy pattanást én tükör nélkül csak annyit érzékelek, hogy simább lett a felülete és ezt könnyebb lealapozni, mint egy kiálló duncsot. 
Mikor szüleim észrevettek mindig veszekedés lett a vége, mondták, hogy elvisznek pszichológushoz, de ez is olyan, mint mikor arra kaptam megjegyzést mennyit ettem vagy nem ettem. Az, hogy ennyire a fókuszba hozták a témát, csak rosszabbá tette. Itt már konkrétabban megtudtam fogalmazni a miérteket, például hogy néha nehéz volt szeretnem és elfogadnom magam úgy, hogy nem teljesen sima és tiszta az arcbőröm, nem olyan mint ami lépten-nyomon szembe jön velem az utcákon, magazinokban vagy instán. 
Még ma is küzdök az ingerrel, de hogy hogyan sikerült fejlődést elérnem, arról a következő bejegyzésben számolok be. Ha szeretnétek. :) 


november 01, 2018

Az introverált bulizók rövid kézikönyve

csütörtök, november 01, 2018 0
1. Alkohol
Ez valahol a leggázabb tippem, ezért is kezdem ezzel. Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy nem szabad azt hinni, hogy csak piálással egybekötve lehet szórakozni és hogy az mindenképpen kötelező kelléke az ellazulásnak. De mértékkel valóban segíthet. Fontos tudni, kikísérletezni hol vannak a határaink, de helyesen alkalmazva az italok által személy szerint én kicsit eltudok lazulni és háttérbe szorul az egóm. Nem azon szorongok, hogy hozzátudjak szólni a beszélgetéshez, vagy hogy mindenki engem figyel-e, hanem csak kellemesen hátradőlők, esetleg nevetgélősebb és beszédesebb leszek.

2. Menj el
Ez pedig a legfontosabb összetevője a történetnek. És egyben a legnehezebb is. Introvertáltként és szorongóként pontosan tudom mennyivel egyszerűbb a kényelmes és ismert utat választani és lemondani bármilyen ürüggyel egy találkozót és nem elmenni a bulikba. Viszont itt is igaz a közhely, hogy ha Te nem változol, semmi sem változik.
Ugyanazokat a rutinokat és köröket fogod futni és az unalomban tengődve vágyod a változást, de nem tudod hogyan. Úgyhogy nagy levegőt kell venni, és ha csak tényleg nincs valami nyomós indok igent kell mondani, meg kell jelenni. Mert tapasztalatból tudom, ha sokszor hárítunk egyrészt azt fogják gondolni, hogy nem akarjuk a többiek társaságát és kibújva különcködünk - még ha ez egyáltalán nincs is így - és egy idő után pont ezen elgondolások és feltételezések miatt nem fognak hívni. 

3. Telefonos segítség
Ez meg talán a leghasznosabb. Legalábbis nekem mindig nagy megnyugvás és erő, ha egyfajta mekelülési tervet készítek elő. Ilyenkor megkérek vagy egy barátot vagy leginkább anyukámat, hogy mondjuk két óra elteltével hívjon fel, és így ha rosszul érzem magam, legyen indokom lelépni. 


4. Mosdószünet
Ha az előbbi nem opció, és úgy érzem a buli alatt, hogy egyszerűen minden túl sok általában kimegyek a wc-re, veszek pár levegőt, kiélvezem a csendet és kicsit megnyugszom. Az introvertáltak szociális tartalékai hamar lemerülhetnek, ezért jól tudnak jönni az ilyen kis szüneteket. Illetve az is, ha van legalább egy megbízható ismerős, egy barát akire tapadjunk csak rá nyugodtan szégyenérzet nélkül. 

5. Merj nemet mondani
És ezzel vissza is tértünk az egyes ponthoz, mert nekem leginkább az alkoholizálással kapcsolatban szokott előjönni ez a probléma. Sok felnőtt is úgy vélekedik a mai napig, hogy akkor vagy jó fej, partiarc, ha iszol, és persze erre másokat is igyekszem rábírni. Tiniként különösen nagy a nyomás, hogy beilleszkedjünk, de semmi szégyellnivaló nincs abban, ha nem szeretnénk meginni még egy felest. És hidd el, a jelenlévőket sem fogja érdekelni három másodpercnél tovább. Úgyhogy nyugodtan mond azt, hogy köszi te jól vagy, de azt is meglehet tenni, hogy mindig fogsz valami fröccsöt, sört, akármit a kezedben, és ha valaki piával akar vegzálni, nyugodtan mutass rá. Én egy időben azt is csináltam, hogy eljátszottam, hogy meghúzom a poharam, tökéletesen működik, és mindenki boldog. De alapvetően így idősödve annak vagyok híve, hogy legyünk nyíltak. 


október 25, 2018

Új kedves hely a Balatonon - Zamárdi

csütörtök, október 25, 2018 0
Izgatottan vártam a Balaton parti nyaralást szüleimmel, már nagyon hiányzott a strandolás. Imádom a vizet, a vízpartot, a nyári úszást és napozást egy jó könyvel. Mivel ezen a nyáron már dolgozok, nem sok részem volt a 2018-as nyáron a klasszikus strandolós napokban. Így vasárnap délután az ebéd után már mentünk is a vízpartra, mivel jó idő fogadott minket. A Hausmann Étteremben mentünk, ami már a limonádé alapján leszerepelt nálam, alig volt benne anyag, csak két szomorú citrom gerezdecske. Mindenesetre a lazac, grillezett zöldségekkel finom volt. 
Zamárdi számomra olyan volt, mint Siófok, kicsiben. Hasonló a füves plázs, csak nem olyan bulis és kevesebb étterem, illetve szórakozási lehetőség van. Viszont ahhoz képest rengeteg ember volt, tömve volt a strand végig. Kivéve a hétfői nap nagy részét, mikor lehűlés és zápor miatt pár órára a szobába szorultunk. Szerencsére nem telt az egész nap eseménytelenül, felmentünk a kilátóba, majd sétáltunk egyet a parton a kikötő felé egy csavart fagyi társaságában. Ahol egyébként igazán békés volt üldögélni és nézni a naplementét. 


Maga a szállás rendben volt, bár a spórolós attitűd nagyon érződött. Nem volt szúnyogháló, ahogy wifi és klíma sem, pedig tetőtéri szobákról beszélünk. A törölköző olyan picike és durva anyagú volt, mint egy kéztörlőrongy. Ételek tekintetében a Tiki Bisztrót már korábban kinéztem magamnak a cuki design és az újhullámos jelző miatt. Valóban finom limonádékat és hamburgert ettem itt, a desszertek is rendben voltak, de a magas árhoz azért még kicsit fel kell fejlődni minőségben is. Persze a klasszikus strandos kaják sem maradtak ki, kétszer is ettem lángost, aminek egész korrekt tésztája volt.
Először voltam úgy a Balatonon, hogy az éppen a Kékszalag időpontjára esett, lenyűgöző volt látni a 680 valamennyi vitorlást. Úgyhogy összességében pihentetően, jó időben telt az öt nap, rálátásra a Tihanyi félszigetre, ami szerencse is, mert rossz időben nem igazán van sok tenni és látnivaló. 

október 18, 2018

Tanulságok, amikre az Olaszországi utam során jöttem rá

csütörtök, október 18, 2018 0
1. Nem szabad első látásra ítélni
Mikor izgatottan (és még kissé fáradtan) megérkeztem az indulási pontra, már csak egy emberre vártunk. Aztán feltűnt egy idős, görnyedt hátú néni, aki alig bírt odacsoszogni hozzánk. Először nem is akartam elhinni, hogy velünk jön, aztán mikor bebizonyosodott, hogy igen, elkezdtem önzőn azon aggódni, hogy nem fogunk látni mindent, mert nem tudunk majd haladni.
Ehhez képest ez a 83 éves mama lett a kedvencünk az út során. Amilyen elesettnek tűnt elsőre, annyira határozottan ment, sokszor ő volt a sor elején, a tömött hajóra ő szállt fel legelőször, és még a lépcsőkön is jött, mindenhova, a kora ellenére. Már maga a tény, hogy ennyi idősen bevállalt egy ilyen, mindenki számára kemény utat, tiszteletet érdemel.

2. Mindenhol vannak lehúzók
Nemcsak ez a körutazás, de a tavalyi is, sőt az egész élettapasztalatom azt támasztotta alá, hogy mindenhol vannak negatív emberek, akik csak kritizálni tudnak, és még az Eiffel torony lábánál is csak pesszimista mondatok hagyják el a szájukat. Itt is egyszer vacsora alatt pont a keserű néni klubba ültünk bele, és ahelyett hogy az aznapi élményeinkről lett volna szó, a kajától kezdve a fiatalságig (úgy hogy ott ültem szemben - mint fiatal) mindent fitymáltak.

3. Van még romantika
Két fiatal pár utazott velünk a buszon, az egyikük éppen mögöttem, és olyan tökéletesen összeillettek, hogy öröm volt rájuk nézni. Nem voltak szépségkirályok/királynők, de kedves, egyszerű és szimpatikus emberek voltak, akiknek az apró gesztusait látva az ember elhiszi, hogy van olyan hogy két embert abszolút egymásnak teremtett az ég.


4. A magyar helyzet jobb mint gondolná az ember
A francia utunk előtt anyukám felütötte a net mély bugyrát, és fórumokat, kommenteket nézegetett Párizsról. Sok helyen lehetett arról olvasni, hogy milyen büdös és kosz van, ehhez képest semmi ilyesmit nem tapasztaltunk (persze nem is olyan környéken jártunk). 
Ezzel szemben Rómában - és különösen Nápolyban már szembeötlő volt a különbség a Párizsi vagy akár a hazai színvonalhoz képest. Elég volt egy út az ottani tömegközlekedéssel és máris újraértékeltem mindent, amit a fővárosunk közlekedéséről gondoltam. Ami még szembeötlő volt, hogy nyilvános mosdók alig-alig vannak, ez Párizsban jobban ki volt alakítva, így aki idelátogat, annak számolnia kell ezzel is. 



október 11, 2018

Szilvásvárad avagy katasztrófaturizmus a nyugalom szigetén

csütörtök, október 11, 2018 0
Az olaszországi út után nem sokkal egy újabb út következett, ezúttal kis hazánkban, ami annyira szorosan követte az előzőt, hogy még a házon kívül-t is elfelejtettem beállítani a munkahelyen. Tavaly szüleim ugyanitt voltak, és a képek és a beszámolójuk alapján annyira tetszett, hogy mikor újra mentek, én is velük tartottam.
Már az odaút is felért egy üdüléssel, ahogy a kanyargó kis alföldeken és fákkal szegélyezett utakon haladtunk, és nézelődtem a kis falvakban, ahol teljesen más volt az életritmus, mint a hétköznapi fővárosban. Ebédidőben érkeztünk a Szalajka Liget Hotel-be, ahol kedves kiszolgálás és finom ételek fogadtak, ami egész idő alatt jellemző volt. Ittam meggysört, ettem ismeretlen nevű, de ízletesen fűszerezett halat.

A beosztás az volt, hogy fél nap kirándulunk, fél nap wellnesselünk. Szerencsére minden összejött, de igencsak rizikós volt az indulás, hiszen eszembe se jutott volna, hogy egész éjszaka szakadt az eső, mintha dézsából öntenék, ami olyan árvizet okozott, amilyet még a faluban élő idős néni is igen régen látott. Többször szerepelt a kis falu a híradóban is, és hozzánk is jött egy újságíró, hogy katasztrófaturisták vagyunk-e. Mi meg mondtuk, hogy nem, sima turistának indultunk, csak ez lett belőle. Láttam a súlyos károkat (amit egyébként nagyon gyorsan helyreállítottak a lehetőségekhez képest) és bűntudattal jutott eszembe, hogy nekem ez látványosság, és döbbenetes érdekesség, amit tuti nem látok máskor, de az itt lakóknak ezek nagy gondok. Utáltam, hogy felbukkant az érzés, és rájöttem, mennyire és miért is létező dolog a katasztrófaturizmus.
Az első teljes napunkon sikerült eljutnunk a Szalajka-völgybe, bár nem kisvasúttal, mert a töltést elmosta az eső. De legalább jó kiránduló idő volt, és az biztos, hogy a Fátyol vízesésre nem lehetett panasz. Sőt, több spontán vízesés keletkezett az erdőben, és a vízfelszín nagyon jól mutatott a fotókon a foltokban átsütő napsugárral.
Láttam pillangót nagyon közelről, a Tengerszemet, és már ekkor felismertem milyen ereje is van az úgynevezett 'erdőfürdőzésnek'. Civilizációnak semmi nyoma, csak a madárcsicsergés hallatszik és a sok zöld is nyugtató hatással van az emberre. Igazán ideális volt az a körülmény, hogy hétköznap voltunk és még iskolaidőszakban, így alig voltak. Nem egyszer előfordult, hogy egyedül voltunk a medencében, és sosem kellett várni az infraszaunára sem. Életemben először kipróbáltam a gőz és sókabint és az illóolajosat is. Hosszabb távon biztos meguntam volna, de így hogy fél napot előtte jól lefárasztottuk magunkat kirándulással, kifejezetten pihentető volt.


Következő úti célunk a Millenium kilátóba vezetett, ami több mint 200 méteres szintkülönbséget jelentett másfél óra alatt, de minden lépés megérte. Csak az út eleje volt sáros így tudtunk haladni. Fogtunk mindhárman szüleimmel egy erős botot, és úgy néztünk ki mint a profi túrázók. Kivéve hogy sima sportcipőben nyomtam és minden pihenőnél megálltunk. Csak hogy kiélvezzük a látványt persze.
Itt is szembesültünk a természet erejével, és pusztításának nyomaival, csak éppen nem az idei, hanem a tavalyi esőzés miatt. Mivel természetvédelmi területről van szó, csak onnan takarítottak el, ahonnan muszáj volt, és így láttuk a gyökerestől kidőlt fákat, a meghajlott törzseket. Vadvirágok mindenféle színben, méhecskék zümmögése, napsütésben ragyogó falevelek, fizikailag lefáradtunk, de szellemileg felfrissültünk. Mikor felértünk, bár felhős volt az idő, de így is szép volt a kilátás.